Az iskolatáska fontossága

Emlékszem még, mikor a fiam iskolába ment. Mindet igyekeztünk neki megvenni, amire azt gondoltuk, hogy szüksége lehet. Természetesen ami gondolataink mellett még kaptunk egy szép hosszú listát is, amit meg kellett vásárolni.

A megfelelő eszközök

school-845196_640Mindenkitől azt hallgattam, hogy milyen fontos az, hogy miből milyet veszünk, és hogy mennyire is kell ennek márkásnak lennie. El tudod te képzelni, hogy megmagyarázod egy leendő elsős, hat éves gyereknek, hogy neki arra kell figyelnie, hogy mi egészséges, és nem pedig arra, hogy a kedvenc figurája, vagy éppen együttese, sport csapata legyen éppen a táskán?

Mi is igyekeztünk, de nem mindenben sikerült megállapodnunk. Nem mondhattam mindenre nemet, hiszen fontos volt, hogy szeresse a dolgait, hiszen az iskolába menetel egy elég fontos esemény, és kihívás.

Az iskola kiválasztása

Mi pár évvel ezelőtt költöztünk ebbe a városba, a férjem munkája miatt. Nem volt semmi általános iskolai tapasztalatom, hogy melyik jó, és melyiket nem ajánlják annyira? Volt amelyik közelebb volt hozzánk, és volt amelyik a munkahelyhez volt közelebb…számtalan indok volt. Különösebben nem voltam elfogult egyikkel szemben sem, így úgy döntöttünk, hogy körbe nézünk, és azután válasszuk ki azt, ami mindenkinek tetszeni fog majd.

Annak, akinek a gyermeke készült már iskolába, az tudja, hogy nem könnyű feladat a legmegfelelőbbet megtalálni, kiválasztani. De reméljük, hogy sikeresen megtaláljuk a nekünk legmegfelelőbbet.